Álom-mese

Éjjel mikor orvul meglepett az Álom

lovak vágtattak át véren és halálon

ettől úgy megrémültem egy percre

az Álmot megtámadtam

s szegény döbbenetében

pihegve feküdt a fal tövében.

Túl valóságos voltál

mondtam kissé pirulva

miközben törött bokáját tapogatta sírva.

Így nem mehetek álmot hozni!

Tönkretenné mítoszom-

hiszen könnyűléptű a nevem

helyettesíts- szólt rám

és csúnyán nézett

hiszen te okoztad az egészet.

Mit tehettem volna hát?

Illanó léptek zaját követve

egy éjre én lettem az Álom

a varázs átszőtte szürke kabátom

s finoman akár a szél repültem én

szálltam, futottam az ég tetején.

Majd házak ablakán bekukkantva

aranyport hintettem szét s vissza.