Nem bízunk sem magunkban, sem másokban. Azt mondjuk védekezésképp: Ez egy kegyetlen Világ. Ilyen egyszerű lenne? Elárultak minket, mi is elárulunk másokat. Pedig a hit fontos. Fontos, hogy higgyünk. Leélhetjük az életünket, úgy hogy mindenben kételkedünk. De mindig tisztában kell lennünk vele, hogy a hit nem csupán hegyeket mozgat meg, hanem ott mosolyog a reménytelenségben, és ráteszi a kezét a szenvedők vállára. 

Nem elég

Hiszek benned

mint a tömör gránitoszlopok tövén megtelepedő

 mohazöld emberségben

hitem ott fut az éjjeli villamos izzadt sikolyában

az elkorhadt ágon élő alma mosolyában

a kapaszkodónál összesimuló kezek melegében

az éjszaka magányában elsuttogott vádban

ott úszik a tejszínhab peremén

mint apró, kávébabszem földrészek hírnöke

feléd dobog minden harmatőszinte szóból

melyet bátor emberek szíves sír feléd.

S te mégis kételkedsz.

Az Álmokról

Ketyeg a konyhában a vén idő

de mintha itt megdermedt volna a pillanat            

az éjszaka halvány fénnyel ragyog

hollófekete szeme rázárul a napra

testem mélyebbre süpped

az álmok futóhomokja elkap

eltemet

meleg öleléssel szorítja magához

fáradt testemet.

Jólesik a pihenés

mint nyári napokon a tiszta, könnyű pára

mely ráfolyik tested hidegre éhes formájára

elkap más világok csábító szava

s ölükben megnyugszol

mint hajdan anyád méhében

s tudatlan örülsz, félsz, remélsz

ez az álmok igaz valója

mert lehetsz bármi

amire vágytál, vágyni fogsz, vágytál volna.